Mint kiderült, a saját édesanyám sem hallotta, az összes dalomat, így gondoltam, összegyűjtöm őket, hátha valakit érdekel.
A legelső megjelent dalom: Könnyek a mennyből. Szerintem első próbálkozásnak megfelel. 2 éves dal.
A második dalom, nem én írtam, hanem Rebbel, az a rapper akit hallhattok is benne. Szerintem ez is elég jól sikerült az elsőhöz képest. Lépések címet viseli.
A harmadik dalom Álom címet viseli. 1 évet kellett rá várni, mert belassultak a munkálatok, és végül vennem kellett egy saját mikrofont, amivel itthon fel tudtam énekelni. Ahhoz képest, hogy nem szakember szerkesztette, és nem profi mikrofonnal énekeltem fel, szerintem nagyon is jó lett.
Hát ennyi volna egyelőre. Remélem, tetszik valamelyik. ♥