A születésnapi lufijából szívtam ki a héliumot, és azon törtem a fejem, mit mondhatnék, vicces hangon. Majd kitaláltam. Komolyat fogok mondani, amit komolytalanná tesz az idiótán magas hang. Ránéztem, elvettem a számtól a lufit, és megkérdeztem:
"Ha most megkérném a kezed igent mondanál"?
Válasza csönd volt, és szemében ragyogás. Láttam rajta, hogy elképzelte azt a pillanatot amikor ezt a kérdést komolyan fogom megtenni. Láttam egyfajta ragyogást az arcán, és igen, akarná. Boldoggá tenném vele.
Persze ez nem az én stílusom. Kell még pár év... Meglepetés lesz. Derült égből villámcsapás, és persze stílusos villámcsapás.
2018. szeptember 25., kedd
2018. szeptember 23., vasárnap
A mai nap dala
Sziasztok !
Ma úgy döntöttem ennek a dalnak szentelem a mentalitásomat. Ez a dal többet mond pár szónál.
Szól ez az egyenlőségről. Nem vagyok több, de kevesebb sem.
Ezt követően fő témája, a kitartás. Olyan sokszor eshet mély pontra az ember, de ez nem jelenti azt, hogy ott is kell maradni. Mindig menni kell előre, összpontosítani kell a céljainkra. Minden lehetséges.
Ma úgy döntöttem ennek a dalnak szentelem a mentalitásomat. Ez a dal többet mond pár szónál.
Szól ez az egyenlőségről. Nem vagyok több, de kevesebb sem.
Ezt követően fő témája, a kitartás. Olyan sokszor eshet mély pontra az ember, de ez nem jelenti azt, hogy ott is kell maradni. Mindig menni kell előre, összpontosítani kell a céljainkra. Minden lehetséges.
2018. szeptember 17., hétfő
Vacsora
Sziasztok!
Nem véletlenül az a blog neve, hogy Amihez épp kedvem van. Most ehhez volt kedvem.
Nem véletlenül az a blog neve, hogy Amihez épp kedvem van. Most ehhez volt kedvem.
Vacsora
Szavakkal
sosem kért rá, de tudtuk mind ketten, hogy ilyenkor mit nem szabad. Rám nézett
és tudtam, most nem nézhetek rá úgy, nem érinthetem meg őt és nem beszélhetek
hozzá lágyan, ahogy amúgy mindig teszem.
Vigyáznom
kellett minden szóra, ami elhagyta a számat. Hosszasan át kellett gondolnom a
mondanivalóm. Sok volt a hazugság és a titok, a kis találkozóktól kezdve a
születési dátumomig. Mind ezt leszámítva, hogy ilyenkor mélyen belül féltem,
kellemes volt a hangulat. Családias környezet alakult ki. 3 generáció ült az
asztalnál, és hallgattuk a tv szavát, miközben étkeztünk.
Az
anyja nagyon jól főzött, eltalálta az ízeket. Eleinte mindig dicsértem, de
mostanra a sok titok miatt kialakult köztünk az ellenszenv. Ami visszatartott
attól, hogy kifejezzem az ételei iránti szeretetem. Beszélgettünk ugyan, de így
hogy gondosan kellett válogatnom a szavaim, nehezemre esett. Az apjával
könnyebben megtaláltam a közös hangot. Ő látta bennem a jót, amit egyébként mindenki,
aki akarta. Nem kereste a hibáimat, pedig azért akadtak bőven. Autók, utazások,
régi élmények mind nagyon érdekesek voltak számomra az ő szájából hallva.
Szeretik
a lányt akit én is szeretek. Boldognak szeretnék látni őt, és én is. Nem akarom
elvenni tőlük. Szeretném ha tisztelné őket, hiszen rájuk számíthat. Hibákkal,
de gondos szülők. A szeretett lány sosem szenvedett hiányt. Gondoljon hát rájuk
hálával. Hálálja meg szavakkal, tettekkel, figyelmességgel és szeretettel.
A vacsorát
követően kedvesem már sietne a szobába. Nem szereti ezt a légkört. Egy nap
pedig hiányozni fog neki, de ezt talán ő is tudja szíve mélyén. Szívesen
maradnék még kicsit. Szeretném ha látnák, hogy jó vagyok. Hogy nincs bennem
ártó szándék. Szívem húz a szobába, ahol szerethetem és érinthetem őt. Hangosan
megköszönöm a vacsorát, és követem kedvesem.
Amint
csukva az ajtó karjaimba bújik, és megcsókolja szám. Szeret ő engem és szeretem
őt én. Minden csók előtt és után, néha közben is félve pillantunk az ajtóra.
Arra a vékonyka fa ajtóra, ami óvja szívünk. Óvja kis titkainkat, ügyetlen
tánclépéseinket és szerelmes pillantásainkat. Mert mi részegek vagyunk a
szerelemtől, nem vágyunk máshova csak egymás karjaiba.
…Ez a
szerelem többet érdemel…
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)