2013. augusztus 22., csütörtök

Az egeres sztori vége (kiscsaj)

 Még régebben írtam egy bejegyzést, melyben leírtam ezt a számomra furcsa jelenséget, miszerint egér volt a lakásunkban. KATT a régebbi bejegyzésért Nem találkoztam az egérkével, csak egyszer láttam elsuhanni az orrom előtt. Majd később arról is írtam egy bejegyzést, hogy nyoma veszett az egérnek(kiscsajnak) mert egy ideje már nem halljuk a jelenlétét.

 Ma anyu pakolászott a kamrában, és hirtelen megszólalt "Maja gyere ide, ezt látnod kell". Amit láttam, teljesen elszomorított :O :( Kiscsaj volt az. Bele esett egy dunsztos üvegbe, amiben elhasznált olaj volt. Megfulladt, az olajban. Borzalmas kínok közt halt meg. JÓÓÓ most ne mondjátok azt hogy "ekkora ügyet csinálni egy egér halálából".. mert számomra igen is megható. Egy ártatlan élet elvesztése. Pláne ilyen körülmények között. Rossz bele gondolni, abba hogy ha bele esnék egy ilyen anyagú dologba, mint az olaj, milyen borzalmas halált halnék. A felszínen sem tudnám magam tartani, mivel, sűrűbb mint a víz. Na de nem is gondolok rá :/
 Már egy ideje ott lehetett :( Sajnálom szegénykét. 


♥♥♥♥

2013. augusztus 12., hétfő

Csak mert most ehhez van kedvem

 Gondoltam, teszek közzé pár idézetet, képekkel. Meg gondoltam magam. Semmi kedvem nincs ilyenhez. Szeretem az augusztusokat, ma és holnap lesz a leglátványosabb csillaghullás, ami gyönyörű. De eddig még nem figyeltem különösebben az eget. Nem hiszem hogy fogom. Csak eszembe juttatná a gyönyörű horvátországi estéinket, és elszomorodnék(hiányoznak azok a gondtalannak tűnő idők). Persze félre értés ne essék. Most is tökéletesen elvagyok. De ez az augusztusom, egy átkozott augusztus. Szívesen mennék már iskolába, szívesen túl lennék már a pótvizsgámon (amire ezerrel készülök), és élvezném a szeptemberi hétvégéket. Mert ha már nyáron nem bulizhattam ki magam, szeptemberben pótlok :)
 Persze azért megpróbálom élvezni ezt a hónapot. Volt már ennél rosszabb időszakom is :)


 Attól tartok nyűgös vagyok. Pedig elég jó napom volt :) Délelőtt csináltam a matek leckéimet, aztán dolgozni voltam, ott olvasgattam az új könyvemet(amiről majd írok egy bejegyzést miután kiolvastam).. és igazából ennyi volt a napom. Talán ez a problémám, hogy nem történik semmi érdekes mostanában velem, és ehhez nem vagyok hozzászokva, mindig is élménydús napjaim voltak. És ennek most is így kéne lennie, csak most nem úgy alakult :/ 

 Szerettem volna évnyitón fellépni, de nem látom nagy valószínűségét.. :( pedig nagyon szerettem volna, de nem tudnék bejárni próbákra ugyan is hétfőtől péntekig dolgozok, és olyan beosztásom van ami elveszi az egész napomat. Nah de ennyit erről. Majd év közben bepótlom! Most már csak azért is!


 Kicsit fáradt vagyok, de inkább nyűgös. Egyedül érzem magam, és ezt súlyosbítják a monoton napjaim. Nah de elég a panasz szóból, ettől nem lesz jobb, csak jól esett leírni. 

 Nem is tudom, hogy megosszam eme "üres" bejegyzésemet. De ez az én blogom, azt csinálok vele amit akarok. Szóval, nesze nektek ;)



2013. július 28., vasárnap

One Direction- Last first kiss / Utolsó első csók (fordítás)

Baby I, I wanna know what you think when your alone. / Bébi, én csak tudni akarom, mire gondolsz ha egyedül vagy.
Is it me yeah? Are you thinking of me yeah? Oh! / Én vagyok az? Rám gondolsz?
We’ve been friends now for a while, / Egy ideje barátok vagyunk.
Wanna know that when you smile. / Tudni akarom amikor mosolyogsz.
Is it me yeah? Are you thinking of me yeah? / Én vagyok az? Rám gondolsz?

Girl what would you do? / Lány, mit tennél?
Would you wanna stay if I would say? / Maradnál, ha én mondanám?

I wanna be last yeah, / Én akarok lenni az utolsó.
Baby, let me be your, let me be your last first kiss. / Bébi, engedd hogy én legyek az utolsó első csókod.
I wanna be first yeah, / Én akarok lenni az első.
Wanna be the first to take it all the way like this. / Az első akarok lenni, aki elveszi mindet, ahogy ezt.
And if you only knew I wanna be last yeah! / És ha te egyedül tudnád, én akarok lenni az utolsó!
Baby, let me be your last, your last first kiss! / Bébi engedd hogy én legyek a te utolsó első csókod.

Baby tell me what change, / Bébi mond el mi változik.
I’m afraid you’ll run away if I tell you. / Félek elfutnál ha mondanám.
What I wanted to tell you? / Mi lenne ha akarnám mondani? 
Maybe I just gotta wait, / Talán várni fogok.
Maybe this is a mistake. / Talán ez egy hiba.
I’m a fool yeah, baby I’m just a fool yeah. / Bolond vagyok, bébi én csak egy bolond vagyok.





2013. július 26., péntek

Justin Bieber lejárató hadjárat

 Mostanában a média 1000-el rajta van azon, hogy lejárassa Justin Biebert a lehető legjobban. Most éppen két külön időpontban készült képet kötöttek össze egymással, miszerint Justin leköpte rajongóit. Szomorú, hogy sokan még el is hiszik ezt a butaságot.
 Már abból is le lehetne következtetni a hír hamisságát, hogy Justin imádja rajongóit, és sosem tenne ilyen ocsmányságot velük.
 És ha a hír valós lenne, már rég felkerült volna pár videó is róla, hiszen a rajongók kezében rengeteg telefon van(a képen látható). Biztos vagyok benne, hogy nem csak fényképeket készítettek :)






















 

 Ez a két kép külön időpontban készült :) A rajongókról, meg maga Justin tette fel a képet(instagramra), hogy mennyire imádja őket #beliebers.
 Jobb mindig utána nézni az ilyen pletykáknak, ez már messziről bűzlik :)

2013. július 24., szerda

Miley itt van a "szomszédban"

 Miley Németországban van. Szóval viszonylag közel, és ugyan ebben az időzónában :) Kár, hogy nem lehetek ott :( 


2013. július 15., hétfő

Sztárok tetoválásai (jelentésükkel)

Demi Lovato

 Stay Strong, felirat a kezein, egy részt régi vágásai miatt vannak, más részt pedig azért hogy emlékeztessék őt a pozitív gondolkodásra.


 Jobb kezén pedig a kis szívecske, a rajongói iránti tiszteletből került oda.


Adam Lambert

 A zene imádata miatt varratta magára azt a feliratot ami annyit jelent hogy "A zene megnyugtatja a megvadult állatot".


Justin Bieber

 Sok tetoválást visel ő is, de többek között egy baglyot. Számára ez a bölcsességet, a fenségességet és az erőteljességet jelenti. 


Nick Jonas

 Ő sem maradhat ki a sorból. Ő egy "Mercy" feliratot visel ami annyit jelent hogy "kegyelem".


Avril Lavigne

 Nagyon szerelmes lehetett a hölgy, vagy csak nagyon boldog mert ezt a feliratot tetováltatta magára "La vie en rose" (rózsaszínben az élet)



Bruno Mars

 Apja tiszteletére varratta magára a "Peter's boy"(Peter fia) feliratot, amihez egy kés is jár.


Zayn Malik

 Az 1D szívtiprója, zene iránti szerelme miatt tetováltatott magára egy élet nagyságú mikrofont.


Miley Ray Cyrus

 Az énekesnő mindig is támogatta az egyenlőséget. (homoszexuális házasság) Ennek jegyében magára varratott egy egyenlőség jelet.

 Többek közt az énekesnő magán visel egy rejtélyes tetoválást is (római számok). A nagy világ előtt titok hogy mit jelenthet.

Rögtön a római számok alatt egy páros szív található, amit sokkal később tetováltatott magára, nem valószínű hogy van köze egymáshoz a két tetoválásnak.


P!NK

 Az énekesnő apja és testvére dögcéduláját tetováltatta magára. (az eredeti tetoválásról nem találtam képet, de valami ilyesmit kellene elképzelni)


Adam Levine

 Őt is mint sokakat a zene iránti szerelme ihlette. Bal karján egy szép akusztikus gitár található.

Chester Bennington

 A linkin park énekese, nagyon szeret a tetoválásokkal foglalkozni, több tetováló szalonja is van :) Apja nem engedte hogy tetoválást csináltasson, ám ő makacsságból csináltatott egyet ami egy halat ábrázol. Talán csillagjegyéhez lehet köze.